8.8 C
Budapest
2019. október 18. (péntek)
Kultúra Zene

A Carson Coma Korda Gyuri dalával tarol

Carson Coma

Korda György 1963-as tvisztjét, a ‘Nem Vagyok Ideges’-t dolgozta fel a tizen- és huszonésvesekből álló a Carson Coma. A vintage-ben utazó zenekar kibővített felállásban és duettben adja elő a ’60-as évek gigaslágerét, melyhez egy autentikus klipet is forgattak.

A Carson Coma repertoárjában állandó helye van az eredetileg Korda György által előadott táncdalnak, így kézenfekvőnek bizonyult a dal rögzítése stúdióminőségben – az eredetileg humorral kezelt performansz így előrhetővé válik majd minden zenemegosztó portálon a Spotify-tól, az iTunes-on át a Deezerig.

Korda György egykori sikerdalát live session formájában vettek fel a Supersize stúdióban, és ezúttal egy különleges koncepcióval állt elő a zenekar: a szokásos hatfős felállás háttérénekesekkel és fúvósokkal kiegészülve most 11 fősre nőtt, ráadásul a fontembere, Fekete Giorgio, és az együttes állandó dobosa, beugró énekese, Héra Barnabás közösen énekelnek benne.

Az audioélmény mellett nagy hangsúlyt fektettek a képi világra is, hogy egy autentikus ‘60-as évekbeli megjelenést kölcsönözzenek minden szereplőnek erre a szűk három percre.

Ezt a felvételt eddig az érdeklődők csak június 8-án a Körszállóban tekinthették meg, most viszont azok számára is elérhetővé vált a zenés mozgókép, akik nem jutottak be az Electronic Beats nyárindító bulijára, a Hotel Budapestbe.

www.goldrecord.hu , https://www.facebook.com/carsoncoma/

Forrás: Nap Média , Kiemelt kép: Gold Record

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Kedves Látogató,

 

tájékoztatunk arról, hogy 2019.10.01-ével az oldal üzemeltetését

ebben a formában befejeztük.

(Az eddigi tartalom határozatlan ideig elérhető lesz)

 

Köszönjük Nektek és Partnereinknek ezt a 2,5 évet!

 

A BRAND megmarad, de egy másik területre szerveződünk át,

amiről hamarosan informálunk Benneteket!

X